13. rész - Az Anamé Program nekik csak bajt hozott 

Az Anamé Program továbbra sem ejt szót a bajokról 
Sőt. Most - talán a cikkek hatására, vélik néhányan- egyre inkább azt hangsúlyozzák, mennyire érdemes kitartani a tünetek ellenére is, valamint hogy ők milyen jótékonyak, ez utóbbit persze gondosan a nagy plénum elé kipakolva (miközben egyetlen ember mesterkurzus-díja is több a felajánlott segítő összegnél, valamint az "ingyenes" gyakorlatok épp a becserkészést szolgálják, jó pénzekért lehet aztán pontosítani, az "ingyenes" csakradiagnózisnál pedig jó, ha előre kifizeted majd a karkötők-egyéb kristálycsodák árát. Vicc.) Ám kérdés, hogyan tartson ki az ember, ha egyszer már felkelni se tud, vagy ha olyan egészségügyi gondjai adódnak, amiknek nyoma se volt korábban. Most csak két történet következik, mert nem akartam megkurtítani őket - minden egyes szavuk fontos. 


anamé program
A barátnőm csaknem beköltözött a Központba, mielőtt egy másik világba költözött át - Ibolya, 52 éves
Nekem komoly betegségem nem volt, amikor egy barátnőm tanácsára elkezdtem a gyakorlást. Neki sajnos gyomorrákja volt, a gyógyulás reményében kezdte el a Programot. Olyan lelkes volt, hogy én is elkísértem egy csoportos órára. Most utólag visszagondolva hallgatnom kellett volna az első megérzésemre. Mert eleve az nem tetszett, hogy Anamé-órára jelentkeztünk, ami csaknem duplájába került a sima órának, mégis Mária tartotta az órát, és Anamé csak a végén jelent meg, pedig a barátnőm már napok óta készült rá, hogy végre találkozik vele. Akkor is úgy járkált, mint egy istennő, aki fogadja a hódolatot, magas lóról válaszolgatott, mesterkélt volt. Szóval kezdetben nagyon nem tetszett, de a barátnőm reményét nem akartam letörni, így hűségesen kísérgettem az órákra, és magam is csináltam a gyakorlatokat, hátha tényleg hatásosak, egy kis fogyás, fiatalodás meg élethelyzet-javulás nekem se ártott volna. Neki rosszabbodtak az eredményei, de azzal biztatták, gyakoroljon minél többet, vegyen egyéni órákat is. Vett, csaknem beköltözött a Központba, én csak heti egyszer tartottam már vele a csoportos órára, nem volt rá több anyagi lehetőségem. A barátnőmnek is ráment az összes pénze, pedig javulás, az nem volt, sőt. De azt mondták neki, tisztulási tünet, most rosszabbodnak a dolgok, aztán majd hirtelen bekövetkezik a gyógyulás. Egy másik nő is hasonló helyzetben volt, őt is ugyanúgy biztatták, ő még fel is költözött Budapestre emiatt. Egyikük sem gyógyult meg, előbb a nő halálhírét hallottam, aztán az elképzelhetetlent, a barátnőm férje hívott, hogy aznap már ne menjek, este rosszul lett, bevitték a kórházba, de már nem tudtak segíteni rajta, hajnalban itthagyott bennünket. Összeomlottam, és még a mai napig nehéz elhinnem, hogy nincs többé. Hogy velem mi történt, az emellett szinte mellékes – vérezgetni kezdtem, pedig már 3 éve túl vagyok a változókoron. Elmentem az orvoshoz, polipot talált, megműtöttek. Hogy a gyakorlástól is kialakulhatott, az akkor rémlett fel bennem, amikor több ilyen esetről is hallottam. Olyantól is, aki aktívan gyakorol, most is ott van a hivatalos oldalukon a hozzászólás, hogy neki a gyakorlás alatt fejlődött ki a polipja, de biztos ő az, aki „fordítva működik”. Persze töretlenül hisz Anaméban, és gyakorol tovább. Lehet, hogy nem kellene. Szerintem ez az egész egy nagy csalás, amelyik ráadásul szerencsétlen nagybeteg embereket forgat ki a pénzükből.
(Megjegyzés: Polip kifejlődéséről vagy növekedéséről, többszöröződéséről további 14 beszámolót találtam)

anamé program

Iszonyatosan szégyellem magam a történtekért - Márta, 32 éves
Két héten át gondolkodtam, hogy felhívjalak-e, mindennap nekiindultam. Az adta meg a végső lökést, amikor olvastam, hogy valaki két hónapig fennakadt szemekkel feküdt a pszichiátrián. Először nagyon megijedtem, hogy talán rólam hallott az illető. Jeges rémület, szívdobogás. Mert nagyon nem szeretném, ha kitudódna, mi volt velem. Iszonyatosan szégyellem magam a történtekért, még akkor is, ha nem tehetek róla. De én nem két hónapig, hanem „csak” öt hétig feküdtem bent. A papírok tanúsága szerint, mert emlékezni nem emlékszem szinte semmire. A férjem annál inkább. De akkor kezdem az elején: egy kisvárosban vagyok tanítónő. Nyugodt, boldog életet éltem, egyet leszámítva: már másfél éve próbálkoztunk, hogy szülők lehessünk, sikertelenül. Természetesen mindenféle vizsgálaton részt vettünk, fény derült problémákra mindkettőnk vonatkozásában, de nem lehetetlen a teherbe esés, csak épp nehéz. Ezért nyitni kezdtem az alternatív gyógymódok felé is, így került a látóterembe az Anamé Program. 2017 elején kezdtem el az otthoni gyakorlatokat, majd az első 21 nap után bejelentkeztem egyéni órára is. A kiírt gyakorlatok hatásossága ugye 2 hét múlva „lejár”, így havonta kétszer jártam fel Budapestre egyéni órákra, s ha már ott voltam, egy-egy csoportos órán is részt vettem. Máig sem értem, hogy nem tűnt fel a szélhámos jelleg, hiszen nem egyszer előfordult, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat kaptam meg, mint az előző egyéni órán – csak épp újra fizettem érte. Anamét szinte istenítettem, pedig egyszer nagyon megbántott. Megkérdeztem tőle egy óra után, hogy mi lesz, ha elfogy a pénzem, és csak az otthoni gyakorlatokat tudom majd végezni. Elég elutasítóan, szinte lenézően válaszolt: aki igazán akarja a változást, az áldozatot hoz érte. Sírva mentem el, de érdekes módon akkor sem őt, hanem magamat hibáztattam, hogy igaza volt, a leendő gyerekemmel szemben tiszteletlen volt a kérdésem. És jártam tovább az egyéni és csoportos órákra. Annak ellenére, hogy többször rosszul lettem a gyakorlások után, volt, hogy elájultam, volt, hogy a reggeli gyakorlatok után szédüléssel és kínzó fejfájással küszködtem egész elalvásig, pedig sosem voltam fejfájós típus. A férjem kezdte nagyon rossz szemmel nézni a gyakorlásomat, hiszen meg is változtam, folyton csak a Programról beszéltem, a pénzt odahordtam, és még rosszul is voltam. De állítottam, hogy mindez csak tisztulási tünet, és a jó irányába visz. Bár ajánlgatni egy idő után már nem ajánlgattam senkinek a programot, mert a legjobb barátnőm számára nagyon balul sült el (a világ legszelídebb embere, akiben olyan feszültségek keletkeztek, hogy életében először megverte a gyerekét, és még csak nem is emlékezett rá), és kezdtem úgy gondolni, hogy talán nem mindenkinek való. De hogy nekem sem volt való, az csak akkor vált világossá, mikor tavaly októberben egyik nap a gyakorlás után éreztem, hogy valami mélységes depresszió vesz rajtam erőt. Hozzáteszem, sosem voltak pszichés problémáim, nem is nagyon volt mitől, csodás családban nőttem fel, a férjemmel imádjuk egymást, a munkatársaim egyben a barátaim is, szóval nem panaszkodhatok. De ott akkor elborított valami, és ennyi, amire emlékszem. A férjem arra jött haza, hogy a felesége gubbaszt a földön, a szemei fennakadtak, a szájából nyál csorog és hörgő hangokat ad ki válasz helyett. Azonnal bevitt a kórházba, ahol a pszichiátriára utaltak. Katatóniát diagnosztizáltak, noha nem volt meg a szokásos kórelőzmény, a skizofrénia vagy bipoláris zavar. Nem sok minden rémlik ebből az időszakból. Két hétig szondán keresztül tápláltak, infúzióztak, és volt, hogy ún. „mozgásvihar”-ban ütöttem-vágtam magam körül mindenkit, kirántottam az infúziót is. A harmadik héten tisztult fel valamennyire a tudatom, egyre kevesebb időre süllyedtem vissza a katatón állapotokba, ilyenkor egy-egy szót ismételtem órákig vagy előre-hátra himbáltam magam. (Gondolom, most már érted, miért olyan nehéz erről beszélnem bárkinek is). További két héten át megfigyelés alatt tartottak, ekkor már jól voltam, csak gyengének és erőtlennek éreztem magam. A férjem állította, hogy a gyakorlással csináltam valamit, így olvasgatni kezdtem a téma után. (Gyakorolni természetesen már nem gyakoroltam). Sok mindent találtam, amit azonban nem akartam megosztani a kórházi pszichiáteremmel, mert tudtam, milyen hülyén hangzik, hogy Kundalini meg csakrák, még a végén ott tart. Ő azonban megérezte, hogy nem vagyok hozzá őszinte, és egyenesben rákérdezett, hogy alkalmaztam-e valamiféle spirituális módszert. Nem válaszoltam, mert nem mertem, de a kezembe nyomott egy névjegyet. A névjegyen a pszichiáter mellett akupunktőr és ayurvedikus orvos megjelölés is szerepelt, így tudtam, hogy ő nyitott lehet ebbe az irányba is. Neki elmondtam mindent, és jelenleg is járok hozzá, mert még nem múlt el sem bennem, sem a férjemben az átélt időszak rémsége. Mivel a Kundaliniben nemcsak hisz, de elég jól is ismeri, elszörnyedt az „ébresztési technikákon” (mert igenis azt csinálják, akárhogy tagadják), és nagyon nem tartja lehetetlennek, hogy a katatón állapot ezáltal idéződött elő. A kórház után az összes ismerősömet felkerestem, akiknek valaha Anaméékat ajánlottam. Szerencsére a legjobb barátnőmön kívül senki nem kezdte el a gyakorlást. Az már csak hab a tortán, hogy rekeszizomsérvem nekem is lett, de műteni nem szükséges. Úgy érzem, megúsztam ennyivel, habár a kórház után még hónapokba telt, hogy önmagamra találjak. A gyerekügyön továbbra is dolgozunk, de már egészen biztosan nem ilyen technikákkal... számomra egyébként a legborzasztóbb, hogy ezt az egész összekutyult gyakorlatsort kismamáknak is ajánlgatják, méghozzá abban is hasbehúzás van. Erre már szavaim sincsenek.”
(Megjegyzés: katatón állapotról szóló beszámolóval Mártáén kívül még kettővel találkoztam, pszichiátrián való bennfekvésről további 9 levél szólt, a rekeszizomsérv viszont 26 (!) esettörténetben szerepelt).

0 Tovább

12. rész - az anamé program gyakorlataitól lettem beteg 

Szia, én is az Anamé Program gyakorlataitól lettem beteg
Amikor így szólnak bele a telefonba, az ember gyomra összeugrik, mert addigra már jól tudja, hogy a vonal másik végén nem önjelölt diagnoszta, túldimenzionáló ezoizé vagy gyűlölködő habzószáj köszön, hanem alighanem ismét szomorú emberi sorsokról fog hallani. Az Anamé Program hatására fellépő problémákról szóló több száz e-mailes, telefonos vagy személyes beszámolók közül igyekszem minden -általam felállított- kategóriából egyet-egyet közölni, természetesen az érintettek jóváhagyásával. Ebben a posztban 3 három olyan ember szólal meg, akik most építik újra önmagukat és az életüket az elszenvedett egészségügyi károsodások után. Éva, János és Juli – helyenként igencsak megrázó- története következik.

Szívritmuszavar a magasra tolódott rekeszizom miatt - Éva, 44 éves: "Január óta nagyon erős szívritmuszavarom volt, szinte egész nap, szünet nélkül éreztem, ahogy össze-vissza ver a szívem. Evés után és nyugalomban volt a legrosszabb, de elkísérte az egész napomat.... gondoltam, jobb az ilyet megnézetni. A kardiológus szervileg mindent rendben talált, végzett ultrahangot, 24 órás EKG-t, terheléses EKG-t. Nemcsak képzelődtem: pontosan látni lehetett az extraszisztoléket, extra bedobbanás, majd utána kihagyás, és valóban egész napra kiterjedően, de szervileg ezt semmi nem indokolta. A kardiológus jobb híján azt tanácsolta, hogy szedjek béta blokkolót a problémámra, ám én nem szerettem volna gyógyszert szedni úgy, hogy nincsen szervi elváltozás. Így elmentem egy kínai orvoshoz, aki megvizsgált, és megtalálta a gondok okozóját: a rekeszizmom teljesen magasan áll, így nyomja a nervus vagus ideget és a szívet is. Olyan gyakorlatokat javasolt, amelyek ezt a felfelé tolódott rekeszizmot lefelé húzzák. Felkerestem hát a jógatanáromat, aki nemcsak jógát tanít, de orvosi végzettsége is van. Megvizsgált, és azt mondta, hogy ilyen magasított rekeszizmot csak azoknál látott, akik „azt az agyament haslebegtetéses gyakorlatot” végzik. Elmondtam neki, hogy anaméztam, megmutattam a gyakorlatot. Nagyon mérges lett rám, hogy hogyan csinálhattam ilyen butaságot, most jó sokáig fog tartani, amíg célzott gyakorlatokkal visszaállítom az eltolódott rekeszizmot, ami addig bizony nyomni fogja az ideget és a szívet is. Szerencsére a két hónapon át szorgalmasan végzett "ellengyakorlatok", valamint a nervus vagus megnyugtatását célzó gyakorlatok eredményeképpen a szívritumuszavar megszűnt. Ám nagyon nagy felelőtlenségnek tartom, hogy ilyen légzéstechnikákat végeztetnek emberekkel, és felháborít, hogy még csak figyelmeztetni sem engedik a többieket, mert amikor jeleztem a veszélyeket, törölték a hozzászólásaimat. ”

Rekeszizomsérv műtéttel – János, 32 éves
Az Anamé Programmal 2016-ban találkoztam teljesen véletlenül, egy youtube-videó került elém. Elég rossz szituációban voltam, épp váltam, és a közös vállalkozásunknak is vége lett a házassággal. Mindig érdekelt a spiritualitás, Anamé videói pedig meggyőztek. Így vágtam bele a gyakorlásba – vesztemre. Anyagi helyzetem miatt a 21 napos kihívást csináltam, és pár nap kihagyástól eltekintve csaknem egy éven át. Nagyon a hatása alá kerültem a Programnak, csak anamés videókat néztem, még a kedvenc műsoraim sem érdekeltek. Meg is kérdeztem az oktatókat, ez normális-e, mire azt tanácsolták, hogy „földeljek”, és csak a test félévet végezzem. Nem nagyon értettem, hiszen arról volt szó, hogy a 21 napos az egész testre egyensúlyban hat, akkor mitől „tolódtam el felfelé”? Ez volt az első kétség, ami a gondolataimba fészkelte magát, de elhessegettem. A Program egyre nagyobb méreteket öltő pénzorientáltsága is furának tűnt, de az ingyeneset csináltam, így nem érintett, csak nem tetszett, de ezt is megmagyarázgattam magamnak. És gyakoroltam tovább, hátha nálam is jön majd a csoda. Hát valami egészen más jött. Arra lettem figyelmes, hogy (én, aki a családom szerint a vasszöget is megemészti) kezdtem rosszul lenni az étkezések után. Két hét szenvedés után orvoshoz mentem, aki gasztroenterológiára utalt be. Ott pH-impedancia vizsgálattal megállapították, hogy refluxom van. Derült égből villámcsapás volt. Gyógyszert írtak fel rá, ám a tünetek nemhogy javultak volna, még rosszabbodtak is. Már nyelni is alig tudtam, az étel visszaáramlott, pokoli volt. Ekkor függesztettem fel a gyakorlást, egyszerűen nem bírtam tovább a légzésvisszatartást csinálni. De minden nap bűntudattal feküdtem le, hogy nem végzem a gyakorlatokat. Felírtak egy másik gyógyszert, az is hatástalannak bizonyult, ekkor tükrözésre küldtek. Az eredmény: rekeszizomsérv, műtendő. Ekkor már egy hónapja nem gyakoroltam, és valahogy kezdett lehullani a szememről a lepel: nevetségesnek találtam a többiek „tisztulási tüneteit”, Anamé hangját hízelgőnek és mesterkéltnek, az egész Programot szekta jellegűnek éreztem, és örültem, hogy megszabadultam tőlük. Már épp ki akartam lépni a facebook-csoportból is, mikor valaki a légzés szerepéről posztolt a csoportban, és hogy a rekeszizomra káros lehet. Mire rákattintottam volna, már törölték. Megpróbáltam megkérdezni, hogy alakulhat-e ki rekeszizomsérv a gyakorlástól. Ezt is törölték, ami már több mint gyanús volt. Így kutatni kezdtem a jógalégzések ártalmai után, és sajnos be is igazolódott a gyanúm. Megkérdeztem egy orvos ismerősömet is, megmutattam neki a videót a haslebegtetésről. Azt mondta, hogy normális ember ilyet nem csinál, de ha én voltam olyan hülye, hogy egy éven át ezt nyomtam, hát ne csodálkozzak, ha kikészült a rekeszizmom. Persze nem tudom bebizonyítani, hogy ettől kaptam, de legbelül tudom, hogy igen. Nem akarok bosszút vagy ilyesmit, egyszerűen csak szeretném elfelejteni életemnek ezt az időszakát és Anaméékat úgy, ahogy vannak.”

A rákszűrés negatív, 8 hónapra rá előrehaladott méhnyakrák – Juli, 34 éves
Én 2017 januárjában gyógyulás céljából vágtam bele az Anamé Programba, mivel láttam a videókat, ahol a csontok deformitásának javulásáról beszélnek. Nekem elég súlyos gerincferdülésem van. Fél évig gyakoroltam szünet nélkül. Egyéni és csoportos órákra jártam, súlyos összegeket hagytam ott. Nekem megérte, mert a gerincferdülésem szemmel láthatóan javulni kezdett. Na nem annyira, mint a sikertörténetes videókban, de azért javult. Boldog voltam a változástól, és hittem abban, hogy nekem is egyenesre gyurmázható a gerincem. Pedig ez alatt a fél év alatt lelkileg viszont nagyon durva dolgokat éltem meg. A családban és a baráti körben én voltam mindig a tréfamester, elképzelhetetlen volt, hogy én depressziós legyek. De most megtapasztaltam. Az ágyból se bírtam kikelni hetekig. Nemrég láttam az egyik oktató, Andi „Tarts ki”-videóját, és megdöbbentem a hasonlóságokon. Ő se ismerte a depressziót a gyakorlásig, és ő se bírt mást csinálni, mint sorozatokat nézni, és nem foglalkozott a családjával. Én is ezt csináltam. És nálam még egy furcsa dolog jelentkezett. Nem igazán vagyok spirituális, a gondolatok erejében meg ilyesmikben nagyjából hiszek, de a szellemek, a jövőbelátás meg hasonlók már nagyon távol állnak tőlem. És elkezdtem hangokat hallani, meg úgy érezni, mintha lenne valaki a szobában. Nagyon féltem, nem mertem egyedül aludni, átköltöztem a gyerekemhez. (Aki egyébként annyira szorongott Anamé meditációitól, hogy nem lehetett arra elaludnom, mint ahogy megszoktam). Nem értettem, mi történik velem, és nem is mertem ezekről beszélni senkinek. Azt terveztem, hogy pszichológushoz fordulok, pedig én úgy gondoltam, oda csak a bolondok járnak. De éreztem, hogy tennem kell valamit, különben meg fogok kattanni. Végül mégsem pszichológushoz jutottam el, hanem a nőgyógyászhoz, mert rendszertelen lett a vérzésem, és rendkívül erős kismedencei fájdalom társult hozzá.

Sajnos kiderült, hogy méhnyakrákom van, méghozzá előrehaladott, ami azért volt érthetetlen, mert rendszeresen járok szűrésre, és nem is a hagyományosra, hanem a PAP-tesztesre, és az akkor 8 hónapja végzett szűrés negatív volt. Talán azt rontották el? Talán én vagyok kivételes eset, akinek ilyen agresszív módon növekedett a tumor? A családban nem fordult elő még daganatos megbetegedés. A kisfiam, akit egyedül nevelek, a műtét idején 3 éves volt. Elmondhatatlan, hogy mit éltem át, nem is szeretek róla beszélni. Megműtöttek, „kipakoltak”, ahogy mondani szokták. A műtét egyelőre sikeresnek tűnik, de a rettegés csak évek múlva fog enyhülni, ha fog egyáltalán. Romjaimból épülgetek, kőkemény akarattal és tudatos optimizmussal. Hogy az anamézás hatására alakult-e ki a daganat? Ilyet nem mondok, mert nem mondhatok, de amikor megtudtam a diagnózist, és láttam az orvosaim értetlenségét, bizony átsuhant a fejemen, főleg, mert az egyéni gyakorlatok során sok alhasi légzést végeztem. Olvasni, kutatni kezdtem a téma iránt – és azt találtam, hogy a légzésgyakorlatoknak lehet nem kívánatos hatása is, az oxigénlöket túlműködést eredményez, és ez rossz irányba is elviheti a dolgokat: sejtburjánzás, túlműködött hormon- és idegrendszer lehet a következménye. Óriási dühöt és elkeseredettséget éreztem, a családom pedig még nagyobbat, ők fel is keresték Anaméékat. Természetesen minden felelősséget hárítottak, és jobbulást kívánva gyakorlatilag „elhajtották” őket. Ha bizonyítani nem is tudtam a sejtésemet, annyi azért kétségtelen volt, hogy a gerincem apró javulásán kívül csak rossz dolgokat hozott nekem a Program. A gyakorlatok abbahagyása után a hangok hallása, a „valaki van a szobában” szorongása is eltűnt. Persze akkor már volt mitől szoronganom és volt mitől depressziósnak lennem – de visszatért a régi énem, még ha nem is nevetett már annyit, hisz nem volt miért. Szeretnék újra önmagam lenni a műtét után, és ha valamit mindig bánni fogok, hát az az a perc, amikor megismerkedtem ezzel a Programmal. Bárcsak visszafordíthatnám az időt." 

(A következő posztban újabb beszámolókat olvashattok).

 

0 Tovább

11. rész - Az első történetek: pánik, szívbetegség, pszichiátria

Fel sem merült bennem, hogy ettől bárki rosszul lehet
Mint írtam, először – a marketingben és a facebook-csoportban történtek miatt- csak annyi lett tiszta számomra, hogy az Anamé Program nagyon elment a pénz és a szektásodás irányába. Ekkor csalódottan ugyan, de harag nélkül más útra tértem át, és még azért sem kívántam felemelni a szavam, amire időközben rájöttem, jelesül, hogy a Kundalinimmel szórakoztak. Vérlázítóan etikátlan, az biztos, a pénzhajhászás visszataszító, a szektásodás riasztó, no de ez van. Fel sem merült bennem, hogy bármelyik gyakorló is nagyobb károkat szenvedett némi ingerültségről vagy tüsszögésről szóló „tisztulási tüneteknél”, hiszen a Kundalini természetéről se sokat tudtam, a facebook-os gyakorlócsoportban pedig mindenki csak az áldást zengte (naná, mertek volna csak mást zengeni. Mertek. Csak törölve is lettek hsz-eik is, ők maguk is).

A legféltettebb titkaikat mondják el, hogy másokat megmentsenek
Így először jócskán meghökkentem a hozzám érkező -majd özönlő- panaszokon, nem értettem, hogyan okozhatnak „egyszerű” légzőgyakorlatok ilyen rémtörténeteket. Kutatni kezdtem hát, és sorra nyíltak meg előttem a tudás kapui, amelyek megmutatták, hogy bizony lehetséges, mi több, egyenes következménye a Program által használt technikáknak. Lassan összeállt a kép, és ez talán sosem lett volna lehetséges, ha mindezt egyedül végzem. De nem voltam egyedül. Az Ex-Anamésok csoportjában jó pár ember állt mellém, akik időt-energiát nem sajnálva segítettek és segítenek, hogy lehulljon a lepel egy olyan veszélyes módszerről, amely százak életét tette és teszi ma is tönkre. Ezúton is köszönöm nekik. És köszönöm azoknak a bajba jutott embereknek is, akik a Programban megjelenő agresszív kommunikációtól való általános tartás ellenére, az újbóli felidézés fájdalmát, legbelsőbb ügyeik felszínre hozását vállalva hozzájárultak történetük közléséhez azért, hogy másoknak mindezt ne kelljen átélniük. Beszéljenek most már ők.

A szívem úgy vert, hogy mentőt akartam hívni - Erika, 43 éves
„A gyakorlást pánikbetegként kezdtem, egy viszonylagos egyensúlyban, kapcsolt szívritmuszavarral. Az első pár hét szuper volt. Hozzáteszem, mivel pánikos, félős, szorongós vagyok, kifejezetten egyénit kértem, hogy biztos legyen a hatás. Aztán a 3. héttől elindult a lejtmenet. És hiába kérdeztem, segítséget nem kaptam, csak azt, hogy menjek újabb egyénire. Én meg mentem. És egyre rosszabbul lettem. Amikor már ott tartottam, hogy hívjam-e a mentőt vagy sem, akkor döntöttem úgy, hogy elég volt. Egyedül voltam otthon, a szívem iszonyatosan összevissza vert kb. 220-szal, jött az extrém pánik, amit már évek óta nem éltem át. Mikor a gyakorló csoportban segítséget kertem (mert az oktatóktól nem kaptam), vagy a tüneteimet írtam le, privát üzenetben kaptam figyelmeztetést az admintól, és minden kétségbeesett beírásomat törölték segítség helyett.”

Talán transzplantációra várva – Zsuzsa, 40 éves
„Nálam a gyakorlás egy szívbetegséget generált, DCM a neve. Egyelőre még nem tudják, hogy mit tegyenek vele, mert ez egy gyógyíthatatlan betegség, általában szívtranszplantáció a vége. Azért is fura az egész, mert évek óta magas pulzusom volt, ami miatt szoros kardiológiai kontrollra kellett járnom, így teljes bizonyossággal tudom, hogy egy éve ilyenkor még semmi baja nem volt a szívemnek. A gyakorlatok hatására őrült szívdobogások jöttek rám, "szaladt" a szívem...
Erre (is) kaptam az egyéni gyakorlatokat szeptemberben, de onnantól elkezdődött a mélyrepülés. Decemberre már nem kaptam levegőt, ha nem lett volna egy esedékes onkológiai műtétem december 13-ra kiírva, akkor ma már nem élek. Ott az anesztes vizsgálaton derült ki, hogy nagy a baj, így el sem altathatnak, mert nem ébrednék fel többé... 43%-on mozgott a szívem, tele voltam vízzel. Az orvosok sem értik az egészet, mert ez egy születési rendellenességű betegség, ami nekem nem volt... akkor mitől alakult ki? A műtétet elhalasztották és elkezdték erősíteni a szívemet, így tudtak január 17-én megműteni 55 %-os szívvel..., volt izgalom, hogy felkelek-e. Felkeltem. Hogy mi lesz a szívemmel, még nem tudom.”

Az anyukám után sírtam,
és a pszichiátrián kötöttem ki - Viktória, 33 éves

„2014-ben kezdtem el a gyakorlatokat. Nem volt semmilyen különösebb problémám, egyszerűen csak valamilyen jógafajtát kerestem. Egy barátnőmtől hallottam, hogy ő Anaméhoz jár kundalini jógára, nézzem meg esetleg. Elmentem hozzájuk, ekkor még egy budaörsi lakásban tartották az órákat. Anamé csakradiagnózist végzett, majd Gáborhoz kísért, a továbbiakban hozzá jártam az órákra. Kaptam 3 gyakorlatot, köztük a teniszlabdásat is. Két évig jártam hozzájuk úgy, hogy a gyakorlások hatására semmilyen bajom nem történt. Ezt a családom azonban másképp látná: nagyon megváltoztam. A gondolataimat kitöltötte a program, Anamét istenítettem, a motivációimat minden más iránt elveszítettem, még a családomat is háttérbe szorítottam. Senki nem értette, mi történik velem – utólag visszatekintve olyan, mintha egyfajta hipnózis alatt álltam volna. Aztán egyszer már nemcsak mentálisan, fizikálisan is megmutatkoztak a negatív hatások: egyik este üzenetet küldtem nekik (akkoriban még személyes kapcsolattartás volt), hogy ijesztő és fájdalmas módon ég, lüktet a gerincem és a nyakam. Csörgött is a telefon rögtön, Vali hívott személyesen, hogy azonnal hagyjam abba a gyakorlást, úgy látszik, előrébb tartok a kelleténél, 4-5 év gyakorlás után szoktak előjönni ezek a tünetek. Szüneteltessem, amíg el nem múlik a fájdalom. Később még egy ilyen „kényszerű szünet” volt, akkor, amikor az egyik gyakorlás közben elájultam, szerencsére ágyra zuhantam rá – ekkor is azt tanácsolták, néhány napig ne gyakoroljak.


A nagy baj viszont akkor történt, amikor egy mesterkurzusra elmentem. Energiagyakorlatokat végeztünk, és olyan rosszul lettem, hogy Gábor odarohant hozzám, mondta, feküdjek le és lélegezzem, próbáltak valamit kezdeni velem, sikertelenül. Az egy dolog volt, hogy a derekam majd szétszakadt, de olyan halálfélelem, szorongás és elmondhatatlan mélységű rosszullét tört rám, hogy én, akit elég kemény csajnak tartanak, 33 évesen az anyukám után sírtam. Akkoriban még 15-20 ember vett részt egy ilyen mesterkurzuson, és mindenki eléggé megrendült a történteken, Valiék mondták is, hogy most biztos mindenki menni szeretne, de kérik, hogy maradjanak. Én azonban tudtam, hogy soha többé a közelébe sem akarok jönni ennek az egésznek, így jött értem a férjem, és elvitt. Másnap kezdődött az utazásunk, és ez volt a szerencse, mert ha akkor a gyerekeimmel kell lennem, nem tudom, hogy oldottam volna meg, olyan állapotban voltam. Ott két napot végigaludtam, utána meg épp hogy nem aludtam, nem ettem, remegtem, rángatóztam az ágyon. Akkor a férjem elment Gáborékhoz, számon kérni őket, kikelve magából, hogy ezt tették a feleségével. A válasz csak annyi volt, hogy gyakoroljak tovább, megjön majd a csoda. De nem tudtam már gyakorolni, hiszen fel sem tudtam kelni az ágyból. Fogalmam nem volt arról, mi is az a pánikroham, így nem értettem azt sem, miért kalapál a szívem, miért rettegek attól, hogy meghalok én vagy a gyerekeim, a férjem. Később rendkívül sötét gondolatok gyötörtek, és sorozatos pánikrohamok vettek elő, egyik alkalommal kórházba kellett szállítani. Az ottani pszichiáter vett végül gondjaiba, aki elég nyitott szemléletű ember, így mertem neki a gyakorlásokról is beszélni. A kezelések során azt derítettük fel, hogy olyan -rejtett- gyerekkori traumák erősödtek fel a gyakorlások hatására, amelyeket a pszichém már nem bírt. Úgy hiszem, hogy azok az emberek, akik a gyakorlásoktól rosszul vannak -és nagyon sokan vannak rosszul, sőt, az idő előrehaladtával még többen lesznek rosszul -, hasonlóan traumatizált emberek, akikben ezek a blokkok feljönnek, és vagy kibírod vagy belehalsz. Nálam kész csoda volt, hogy nem őrültem meg, és ez bizony valós veszély – több emberrel is felvettem a kapcsolatot, akik hasonlóan jártak, volt, aki két hónapig feküdt fennakadt szemekkel a pszichiátrián. Elképesztő felelőtlenség, amit művelnek. Én ma már jól vagyok, de ez rengeteg munkámba került. És elkeseredetten nézem a többi gyakorlót, akik ugyanúgy lelkendeznek, mint anno én. Hiába is mondanám nekik, hogy ne gyakoroljanak, nekem is hiába mondták. Nem hinnének nekem, mert ők jól vannak. És nem tudják, hogy ez bármikor megváltozhat, mert a Program ezeket az eseteket eltitkolja, és csak a pozitív változásokat kommunikálja. Tudok olyan esetről, ahol ezekről a kezdeti pozitív változásokról sikervideót készítettek, pedig ott is átfordult később nagyon negatívba minden, de persze arról már nem esett szó, míg a sikervideó maradt. Ez így nagyon nem tisztességes – és veszélyes „játék”.”


(A történeteknek -sajnos- folytatása következik).

 

0 Tovább

9. rész - Négyezer embert zártak ki egyetlen éjszaka

Ne gondolkodj, csak fizess!
Mint írtam, egyre fojtogatóbbá vált a légkör a facebook-csoportban, ahol minden posztot, amely a gyakorlatok ősi gyökereire mutatott rá, kritikát fogalmazott meg vagy a gyakorlás közben fellépő komolyabb egészségügyi gondokról adott számot, töröltek. Maradtak a módszert dicsőítő, a fellépő fájdalmakat-betegségeket üdvözölendő tünetként kezelő megnyilvánulások. A moderátor az agymosott gyakorlókkal (hogy hogyan jutottak idáig szegények, arról is szeretnék majd írni) kart karba öltve feszült neki az ellenhangoknak.

Mindenre volt válasz:

  • Nagyon rosszul érzed magad? - Örülj neki, feljött végre egy blokk, kitisztul, és minden csodás lesz.
  • Drágák az órák? - Fizess, hisz te, aki megteheted, így járulsz hozzá a Program terjedéséhez.
  • Műanyagból vannak a kristályok? - Szegénykém, még nem vagy azon a magas szinten, hogy megértsd, minden rezgés és energia, tök mindegy, milyen anyagba plántálta a Módszer Anyja (egyesek az Anamé szóban magát az Anyaméhet vélték felfedezni, odakucorodni teremtette meg azt a Jóisten).
  • Hogyhogy kilépett a csodás zenéket alkotó oktató? - úgy is kell neki, Anamé azonnal levette róla az energiát, most már az eddigi zenéi se közvetítik, ne hallgasd.
  • Hogyhogy meghalt a híres színésznő, aki éveket szánt a gyakorlásra? És az az anya, aki utolsó hónapjait a családja helyett a Központba beköltözve, fél vagyonát otthagyva rendületlen gyakorlásban töltötte? - nyugodjon le mindenki az Áldás!ba, az Úr színe elé már sokkal magasabb minőségben kerültek, nem kérdés, hogy megérte.

Új szabályzat: aki nem fizetett, húzzon innen
Ám arra már nem tudtak választ adni, még ilyen szánalmasakat sem, ami március végén történt. Talán egy szó nélkül zajlott volna minden, ha egy-két szemfüles gyakorló észre nem veszi a csoport szabályzatának módosítását, miszerint ezentúl csak az lehet a gyakorlócsoport tagja, aki az elmúlt 3 hónapban legalább 2 anamés (értsd: fizetős) órán részt vett. Annak a csoportnak, amelyet nem ők hoztak létre. Amelyet önhatalmúan átvettek, szabad kommunikációját végletesen bekorlátozták. Adódott a kérdés, miért és mi lesz az ingyenes gyakorlókkal. Hiszen eddig az egész Program alapelve éppen a „mindenki számára elérhető” volt, ezzel védték ki az egyre inkább körvonalazódó pénzhalmozás vádjait. Jöttek a kérdések, a felháborodott kommentek, csodálkozott is mindenki, miért nem kerülnek törlésre, ha már reakció nem érkezik rájuk. Mert nem érkezett.

Ezt már nem lehet kimagyarázni 
Akkor én már „felébredett” voltam. Minekután már januártól nem gyakoroltam, ám az „Erő” továbbra is mozgatott, beírtam a keresőbe, hogy „spontán mozgás”. Majd utána tettem: kundalini. És láss csodát, sorra kerültek szemem elé az erről szóló irodalmak. Megértettem, hogy mindaz, amit tapasztalok, a Kundalini ébredésének-emelkedésének a tünete, a good morning-ot pedig a légzőgyakorlatok mondták ki, noha szó sem volt arról, hogy a Program bármi módon is hozzápiszkál, és meg sem kértem senkit, hogy ébressze fel azt az erőt, amelyről nem is rendelkeztem behatóbb ismeretekkel (sok gyakorló meg semmilyennel). Ennek az etikátlansága ugyan felháborított, a Program pénzhajhászása dühített, de még mindig adtam egy esélyt annak, hogy nem tudatos pénzlenyúlásról van szó, csak egy rossz irányba ferdült nyugati kóklerségnek vagyok a tanúja. Egészen eddig a pontig. Ahogy többek számára is itt vált világossá, hogy bizony, itt szó sincs semmiféle jézusi elvről, most már kétségtelen a tény: az ingyenes gyakorlatok csak beetetésként funkcionálnak, a Program célja nem az emberek, hanem a cég anyagi helyzetének felemelése.

A Tisztogatás Éjszakája
Sokan hangot is adtak ennek az ominózus szabályzatváltozás posztja alatt, eredménytelenül. Senki nem válaszolt három napig, illetve de: egyszer csak drasztikus mértékben csökkenni kezdett a gyakorlók száma. Az 5000 fő 4500-ra, 4000-re, 3000-re... végül 1000 fősre zsugorodott. Az adminok szép sorban zártak ki mindenkit, aki nem fizetett igazolhatóan az elmúlt 3 hónapban. Kristályok, vizek nem számítottak, csak az órák (nagy kegyesen a 13 ezer forintos, félórás terápiát is érvényes órának ítélték). Először el sem akarta senki hinni, úgy vélték, csak az új tagokra fog vonatkozni, de már azt is felháborítónak tartotta mindenki, lévén ez egy ingyenes fb-csoport, amit nem a Program hozott létre, és ellentétben mindazzal, amit eddig hirdettek, világosan kitűnik a „fizess!” alapelv. Ám a régi tagokra ugyanúgy vonatkozott: repült az egykori admin, a több éve gyakorló, az, aki folyamatosan fizetett, csak épp az elmúlt 3 hónapban nem volt lehetősége órára menni, vagy aki több tízezret hagyott ott kristályokra-vizekre-cédékre. Elsőként persze a háborgók, így én is, akinek annyi ideje azért még volt, hogy gyorsan a Nyugalom csoportba invitáljon minden kizárandó gyakorlót, hiszen addig is voltunk már ott páran.

Az egy dolog, hogy szekta. De a testedre is veszélyes. 
Többször is feszegettem a kérdést, miszerint ha a fizetős „belső kör” megteremtése a célja a Program adminjainak, vajha miért nem alapítanak külön csoportot, miért nem az az 1000 ember csatlakozik egy újonnan létrehozott közösséghez is, és miért 4000-nek kell elmennie. De ha már így alakult, majd összegyűlünk itt, gondoltuk. A Nyugalom csoportot így átneveztük Anamésok Nem Hivatalos Gyakorlócsoportjának, hogy odataláljon mindenki, akit kizártak. Vagyis csak neveztük volna, mert 2 órát sem élt a csoportnév. Azonmód kaptunk ugyanis egy levelet, amely így szólt:
„Ezúton szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az Anamé, mint szó hivatalos védjegy oltalom alatt áll. Ez azt jelenti, hogy ennek a szónak a használatatát csak a tulajdonos engedélyezheti. Nyilvánvaló, hogy ilyen engedélyt nem adtunk senki számára, így a te számodra sem. Kérjük, hogy azonnali hatállyal távolítsd el az Anamé szót a csoportod nevéből, leírásából”. Hogy miért fájt nekik, ha a kizárt gyakorlók egy helyre gyülekeznek, ahol haszonszerzés a szent név égisze alatt aztán végképp nem folyik? Lehet gondolkodni. Ha eddig kérdés volt bárki számára, hogy itt bizony kőkemény szekta épül, többé már valószínűleg nem az, számomra legalábbis nem volt. A csoportot, megrémülve az esetleges jogi következményektől, visszanevezték Nyugalom csoportnak. Számomra viszont itt volt az idő, hogy felvegyem a kesztyűt, így hát, fütyülve a fenyegető hangnemre, megalapítottam az Ex-Anamésok csoportját. És így kerültem bele abba a hol gyomorforgató, hol szívszorító történetfolyamba, amely csak most vette igazán kezdetét. Mert akkor még fogalmam sem volt mindarról, ami ezután felszínre került. Azt hittem, csupán egy keleti tanokat eladható masszává gyúró, ősi technikákat a magáénak feltüntető, pénzlehúzó, épp szektává váló vállalkozással állok szemben. De hamarosan kiderült, hogy ennél jóval többről van szó. Egy igencsak veszélyes módszerről, amely -hátborzongatóan megalapozott hasonlattal – terjed, mint a pestis. Megbetegített, bajba jutott, cserbenhagyott emberek megrendítő történeteiről. Róluk szól a következő poszt.

6 Tovább